Walter Gábor festőművész
1963-ban született Sopronban. Általános és középiskoláit Kecskeméten végezte, ahol ma is él és alkot. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakának elvégzése után rövid ideig pedagógusként tevékenykedett.
1988 óta kizárólag festészettel foglalkozik. Művészetében meghatározó jelentőségű a Zebegényben eltöltött hat nyár, ahol Szőnyi István egykori tanársegédjének, Jets Györgynek a szekciójához tartozott.
Ezen kívül hatottak rá az alföldi tájképfestészet nagyjai (Tornyai, Bozsó János) is.
Rendszeres résztvevője a tiszakécskei, keceli, nagykanizsai, békési alkotótáboroknak.Munkái megtalálhatók az esztergomi biennálén, a hódmezővásárhelyi őszi tárlaton és más országos és megyei fórumokon. 2000 óta tagja a MAOE-nak.
Két éve foglalkoztatja a zene és a festészet kapcsolata. Ennek hatására születtek – főleg a jazz világából – származó képei, amelyek hangulati és érzelmi kötődést mutatnak be a zene és a zenészek iránt. Mindkét műfajban helyet kap az improvizáció, a művészi szabadság és a kompozíció.
A Facebook adatlapodon később is megtalálod ezt az oldalt, ha a Megosztás gombra kattintasz.